Új energiacímke
Az Európai Bizottság 2021-ben új szabályozást vezetett be az energiaosztályok meghatározására és az energiacímkéken szereplő információk megjelenítésére vonatkozóan. Az elmúlt években megvalósult technológiai fejlődés következtében egyre nagyobb volt az A+ vagy annál jobb besorolású készülékek aránya. Emiatt a korábbi energiacímke már nem volt képes megfelelően betölteni eredeti funkcióját, vagyis segítséget nyújtani a vásárlási döntésekben. Az energiacímke a fogyasztói tájékoztatáson túl a gyártói fejlesztések és az energiatakarékosság motorja is: az Unió az új szabályozástól 2030-ig évi 38TWh energiamegtakarítást vár. Ez az évi megtakarítás épp Magyarország éves energiafogyasztásával egyenlő.
Az új energiacímkék 2021. március elsejétől láthatóak a boltokban kiállított készülékeken illetve a weboldalakon. Az új energiacímke legjelentősebb változása, hogy eltűntek a plusz jellel jelölt energiahatékonysági osztályok, például az A+++. Az osztályozás már egy A-tól G-ig terjedő skálán történik.
A változás az alábbi termékkategóriákat érintette:
1. mosogatógépek
2. mosógépek és mosó-szárító gépek
3. hűtőszekrények, (ideértve a fagyasztókat és a borhűtőket is)
Miért van 2 energiacímke a készülékemhez?
2020. novemberétől minden érintett AEG készülék csomagolásában 2 energiacímkét talál. Az egyik a korábbi szabályozás szerinti energiaosztályt mutatja. A másikon pedig a 2021. március 1-től élő szabályozás szerinti besorolás látható egy A-tól G-ig terjedő skálán. Bár a új címkén alacsonyabb energiabesorolású lesz a készülék, az energia fogyasztása nem változik. Csak a szabályozás lett szigorúbb.
Miért volt szükség az egyszerűsített, A-tól G-ig terjedő besorolásra?
Az 1995-ben bevezetett EU-s energiacímke sikeresnek bizonyult: Európában a vásárlók 85%-a figyeli a címkét, és számításba veszi a készülék energiafogyasztását vásárlás előtt. Kezdetben a legtöbb modell a legrosszabb energiaosztályokba tartozott (pl. E, F, G), az új modellek érdemelték ki a jobb besorolásokat. Ma már azonban a legtöbb készülék energiafogyasztása annyira alacsony, hogy szinte minden termék a legjobb minősítéssel rendelkezik, így nincs is alacsonyabb energiaosztályú készülék. Ez a rendkívül pozitív változás egyben nehézséget is jelent a vásárlóknak, mert így nem tudják megkülönböztetni egymástól a különböző energiafogyasztású modelleket.
Az újraskálázás egyértelművé tette a készülékek energiafogyasztása közötti különbséget, így már könnyedén be lehet azonosítani a legalacsonyabb vagy éppen nagyobb fogyasztású termékeket.
Hűtő- és fagyasztószekrények
Az új energiaosztály meghatározásához használt tesztelési módszertan és teljesítménykövetelmények szigorúbbá váltak. Ezért egy olyan hűtőkészülék, amely korábban A+ energiaosztályú volt, az új besorolás szerint F besorolást is kaphat. Az új mérési módszertan figyelembe veszi a készülék fajtáját, működési elvét, a helyiség hőmérsékletet, valamint a tárolórekeszek számát és méretét.
Az energiacímkén szereplő QR-kód egy olyan adatbázisra mutat, amelyet az Európai Unió kezel. Itt megtekinthetik és letölthetik az összes olyan új készülék adatlapját, amelyekre már az új energiacímkét kell elhelyezni. Az adatbázis interneten keresztül is hozzáférhető.
Környezetbarát megoldásaink
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy csökkentsük készülékeink energiafogyasztását, mert az energiatakarékos készülékek használatával jelentősen csökkenthetjük a környezetterhelést.
Az AEG hűtőszekrényekben az élelmiszerek hosszú ideig megőrzik frissességüket, ezért kevesebb ételt kell kidobni. Ebben segít a stabil hőmérséklet, a megfelelő páratartalom és a szigetelt rekeszek.
-
UltraFresh+ zöldségtároló fiók
A zöldségek és a gyümölcsök megőrzik eredeti állagukat és értékes tápanyagaikat a szigetelt fiókban, melyben mindig optimális a páratartalom.
*Bizonyos modellekben
-
TwinTech® rendszer
A két körös hűtőrendszer meggátolja a jégképződést a fagyasztóban, miközben optimális szinten tartja a páratartalmat a hűtőtérben. Így nem száradnak ki a friss alapanyagok.
*Bizonyos modellekben
-
360° hűtőrendszer*
A hideg levegő egyenletesen hűti az egész hűtőteret - még a sarkokban is -, a hatékony ventilátorok és a rozsdamentes acél hátlap segítségével. Így az ételek hosszabb ideig maradnak frissek.
*Bizonyos modellekben
Fenntartható táplálkozás
Azon is dolgozunk, hogy a fenntartható táplálkozás legyen mindenkinek az első számú választás. Olyan megoldásokat fejlesztünk, amelyekkel hosszabb ideig frissen tarthatók az alapanyagok, és amelyekkel energia- valamint időtakarékosan lehet egészséges ételeket készíteni. Mosogatógépeink generációról generációra kevesebb energia- és vízfogyasztással tisztítják meg az edényeket. Célunk, hogy mindenki élvezhesse az egészséges és fenntartható táplálkozás örömét, s emellett az edények mosogatása is kényelmes és környezettudatos legyen.
Mosogatógépek
Az új mérési módszertan szerint a mosogatási és szárítási hatékonyság meghatározásához a mai modern életvitelnek jobban megfelelő eszközöket is használni kell (csészéket, edényeket és műanyag evőeszközöket). Korábban csak a terítéshez használt eszközök (üvegpoharak, tányérok, evőeszközök) mosogatása és szárítása alapján határozták meg ezeket a minősítéseket. Az új rendszerben az Eco program időtartama is rögzítve van. Ez a program különösen környezetbarát, ideális a normál mértékben szennyezett edények mosogatásához. A szigorúbb szabályozások következtében egy korábbi A+++ energiaosztályú mosogatógép ma már akár D besorolást is kaphat.
Az energiacímkén szereplő QR-kód egy olyan adatbázisra mutat, amelyet az Európai Unió kezel. Itt megtekinthetik és letölthetik az összes olyan új készülék adatlapját, amelyekre már az új energiacímkét kell elhelyezni. Az adatbázis interneten keresztül is hozzáférhető.
Környezetbarát megoldásaink
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy csökkentsük készülékeink energiafogyasztását, mert az energia- és víztakarékos készülékek használatával jelentősen csökkenthetjük a környezetterhelést.
Az AEG mosogatógépeken akár egy érintéssel is beállíthatja a legenergiatakarékosabb programot.
-
QuickSelect funkció*
A kezelőfelületen egy érintéssel beállíthatja, hogy mennyi ideig tartson a program, a készülék pedig beállítja a megfelelő ciklust. A mosogatógép azt is jelzi, hogy mennyire energiatakarékos a mosogatás.
*Bizonyos modellekben
-
Satellite Clean szórófej*
A SatelliteClean® szórófej háromszor hatékonyabban juttatja el a vizet az edényekre, még a zsúfolásig megpakolt tölteteknél is. Így alacsonyabb vízfogyasztás mellett is tökéletesen tiszta lesz minden edény.
*Bizonyos modellekben
-
AirDry funkció
A szárítási ciklus utolsó szakaszában 10 cm-re kinyílik a készülék ajtaja, és a program végéig nyitva is marad. Ennek eredményeként hatékonyabb és energiatakarékosabb is a szárítás.
Fenntartható táplálkozás
Azon is dolgozunk, hogy a fenntartható táplálkozás legyen mindenkinek az első számú választás. Olyan megoldásokat fejlesztünk, amelyekkel hosszabb ideig frissen tarthatók az alapanyagok, és amelyekkel energia- valamint időtakarékosan lehet egészséges ételeket készíteni. Mosogatógépeink generációról generációra kevesebb energia- és vízfogyasztással tisztítják meg az edényeket. Célunk, hogy mindenki élvezhesse az egészséges és fenntartható táplálkozás örömét, s emellett az edények mosogatása is kényelmes és környezettudatos legyen.
Mosógépek
A mosógépek esetében az energiacímkén szereplő értékek meghatározásához használt módszertan vátozott jelentősen. Az energiafogyasztás 100 mosási ciklusra vonatkozóan lett megadva. Az új „Eco 40-60”* program a leghatékonyabb program „energia- és vízfogyasztás tekintetében”. A program a normál szennyezettségű pamut, vászon vagy kevert szálas ruhaneműk mosásához használható, amelyek a ruhacímkéjük alapján 40 °C-on vagy 60 °C-on moshatók. A szigorúbb szabályozások következtében egy korábbi A+++ energiaosztályú mosógép ma már akár D besorolást is kaphat.
Az energiacímkén szereplő QR-kód egy olyan adatbázisra mutat, amelyet az Európai Unió kezel. Itt megtekinthetik és letölthetik az összes olyan új készülék adatlapját, amelyekre már az új energiacímkét kell elhelyezni. Az adatbázis interneten keresztül is hozzáférhető.
Környezetbarát megoldásaink
Folyamatosan kutatjuk az új technológiai megoldásokat, melyekkel tovább csökkentjük a vízfogyasztást, és felére csökkentjük készülékeink környezetterhelését. Ezzel együtt, mosógépeink gondoskodnak minden szövetszálról, hogy kedvenc ruhái sokáig úgy nézzenek ki, mintha újak lennének. Ezért 2x annyi ideig hordhatja kedvenc holmijait.
-
9000/8000 UltraMix rendszer
A gép még azelőtt összekeveri a mosószert a vízzel, mielőtt a dobba engedné, a ruhákra. A vízben oldott mosószer és öblítő minden szövetszálhoz elér, így már 30 fokon is ugyanolyan alaposan tisztít, mintha 40 fokon mosna.
-
8000 AutoDose funkció*
A túl sok mosószer roncsolhatja a szöveteket és feleslegesen terheli a környezetet. Az AutoDose rendszer gondoskodik róla, hogy mindig a megfelelő mennyiségű tisztítószer kerüljön a dobba.
*Bizonyos 8000-es modellekben -
9000/8000/ 7000 ProSteam® rendszer
Az alig hordott ruhákat elég gőzprogramon felfrissíteni. A gőzprogram 96%-kal kevesebb vizet használ, mint egy mosóprogram. A gőz ráadásul kisimítja a gyűrődések jelentős részét, így lehet, hogy vasalni sem kell.
Fenntartható ruhaápolás
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy csökkentsük készülékeink energiafogyasztását, mert az energiatakarékos mosógépek, szárítógépek és mosó-szárító gépek használatával jelentősen csökkenthetjük a környezetterhelést. De készülékeink sokkal többet jelentenek az energiahatékony megoldásoknál. Egy jobb életért dolgozunk, ezért 2030-ra szeretnénk elérni, hogy karbon semlegesek legyünk. Célunk, hogy a ruhák a kíméletes mosásnak és szárításnak köszönhetően 2x annyi ideig legyenek hordhatóak, így folyamatosan kutatjuk az új technológiai megoldásokat, tovább csökkentjük a vízfogyasztást, és felére csökkentjük készülékeink környezetterhelését.
Mosó- szárító gépek
A mosó-szárító gépeket sokszor használják "csak" mosásra, ezért az EU ennek figyelembevételével határozta meg az új energiacímke formáját. A címke bal oldalán a teljes „mosási és szárítási” ciklusra vonatkozó értékek szerepelnek. A címke jobb oldalán pedig csak a mosási ciklus értékei láthatók. A új szabályozások következtében egy korábbi A+++ energiaosztályú mosó-szárító gép most akár D besorolást is kaphat.
Az energiacímkén szereplő QR-kód egy olyan adatbázisra mutat, amelyet az Európai Unió kezel. Itt megtekinthetik és letölthetik az összes olyan új készülék adatlapját, amelyekre már az új energiacímkét kell elhelyezni. Az adatbázis interneten keresztül is hozzáférhető.
Környezetbarát megoldásaink
Folyamatosan kutatjuk az új technológiai megoldásokat, melyekkel tovább csökkentjük a vízfogyasztást, és felére csökkentjük készülékeink környezetterhelését. Ezzel együtt, mosó-szárító gépeink gondoskodnak minden szövetszálról, hogy kedvenc ruhái sokáig úgy nézzenek ki, mintha újak lennének. Ezért 2x annyi ideig hordhatja kedvenc holmijait.
-
9000 SensiDry rendszer*
A hőszivattyús mosó-szárító gépek kíméletesen, alacsony hőfokon szárítják a ruhákat, ezért a sérülékeny szövetek soha nincsenek kitéve feleslegesen nagy hőnek. Az alacsonyabb hőfok 45% energiamegtakarítást is jelent a kondenzációs modellekhez képest.
-
9000/8000 ÖKOMix rendszer*
A gép még azelőtt összekeveri a mosószert a vízzel, mielőtt a dobba engedné, a ruhákra. A vízben oldott mosószer és öblítő minden szövetszálhoz elér, így már 30 fokon is ugyanolyan alaposan tisztít, mintha 40 fokon mosna.
-
9000/8000/7000 Gőzprogram